Úton 6/a

Haliii!:33 Megjöttem,mivel Rachel élete folytatódik!
Most csak ennyi köszöntőbeszédet tudtam írni,de mindegy itt nem is ez a lényeg,hanem az,hogy Rachel élete hamarosan megkezdődik Londonban!
Jó olvasást manóók!:* 

Reggel a bútorszállító kocsi hangja ébresztett. Kinyitottam a szemem,és rádöbbentem,hogy itt a vége. Lezárul egy szakasz az életembe,és megkezdődik egy új. Egyik felem ki akarta próbálni az új lehetőségeket,míg a másik görcsösen kapaszkodott a régi életembe. Tarába,Dannba,a suliba,egyszerűen csak az életembe. Mármint a VOLT életembe. Mert most egy egészen új kezdődik,méghozzá Londonban. És én ezt az új életet mindenképpen ki akarom próbálni,így hát kikászálódtam az ágyamból és a fürdő felé indultam. Mikor rátettem a kezemet a kilincsre,sírdogálást hallottam kiszűrődni a húgom szobájából. Különös.-gondoltam. Lily szobájához siettem,majd beléptem rajta. A földön egy kis kupac sírdogált.
- Lily?-suttogtam,majd közelebb mentem hozzá-...jól vagy?
Lily nem válaszolt. Hirtelen felugrott,és szorosan átölelt,majd zokogni kezdett.
- Nem akarom itt hagyni a sulit! Sem Doncastlet!- mondta bőgve. Pizsamája szinte már átázott a könnyeitől.
- Nem hagyunk itt semmit.-nyugtatgattam Lily-t,de közben éreztem hogy nekem is megerednek a könnyeim.- csak..csak egy új életet kezdünk..muszáj.- mondtam két hüppögés közepette,majd felkaptam Lily-t és a fürdőbe vittem.
- Mosd meg az arcod,ha nem akarod,hogy ilyen csúnya kisírt szemed legyen.- mondtam neki,majd sietve otthagytam. Nem akartam,hogy lássa,hogy sírok. Erősnek kellett maradnom a kishúgom előtt.
Felöltöztem,majd minden ruhám és emlékem elpakoltam a bőröndömbe. Még utoljára körülnéztem a szobámba,és szomorúan vettem tudomásul,hogy rideg és kellemetlen a cuccaim nélkül. Miközben kimentem a szobámból,még utoljára végighúztam a kezem a falon. Azon a falon,amit még tavaly festettünk át halványbézsre,mondván,hogy úgy is még jó sokáig ebben a házban fogunk lakni.
 Hirtelen megakadt valamin a szemem. Egy képkeret feküdt a földön. Közelebb mentem hozzá,és szemügyre vettem a képet. Én,Dan és Tara voltunk rajta,szorosan átkarolva egymást. A képre valami rácsöppent. Letöröltem,de hiába. A könnyeim,az emléközön hatására,amit ez a kép keltett bennem,folyni kezdtek. Fogtam a képet és begyömöszöltem a táskámba. Hiányozni fogtok..- gondoltam,mert eszembe jutott Tara és Dan. De indulnunk kellett. Még egyszer körbenéztem a szobámban,majd a kilincsre tettem a kezem és kiléptem. Óvatosan húztam be magam után az ajtót,és lassan lesétáltam a lépcsőn.
Lent már minden el volt pakolva,a ház üresen tátongott. Szomorúan léptem ki az ajtón. Kint már várt rám a család. Lily kisírt szemmel,Anya lehajtott fejjel,Apa pedig fájdalmas arccal várta,hogy elinduljunk,és egy egészen új életet kezdjünk Londonban. Távol innen,az otthonunktól.
Odamentem hozzájuk és szorosan megöleltük egymást,majd mindannyian a házra néztünk. Nem az otthonukra..csupán egy házra.
Hirtelen valaki ráugrott a  hátamra. Rögtön tudtam,hogy ki az..
- Rachel! Hiányozni fogsz.- motyogta fájdalmas hangon, Tara a fülembe.
- Te is nekem Tara!-mondtam zokogva,és átöleltem a barátnőmet.
Kb.10 percen keresztül,szorosan öleltük egymást,aminek Anya "vetett véget".
- Rachel,itt az idő indulni.-mondta.
Még utoljára szorosan megöleltem Tarát,majd könnyeimmel küszködve beültem a taxiba.
Sírva integettem,a szintén síró Tarának,egészen addig,amíg ki nem fordultunk az utcánkból.
Kb.fél óra múlva kiértünk a reptérre. Kisírt szemekkel néztem körbe. Mindenhol rohanó embereket láttam,és egypár zokogó arcot is kiszúrtam a tömegbe. Lehet,hogy ők is költöznek? Vagy csak valamit maguk után kell hagyniuk,akárcsak nekem? Kitudja..lehetséges.- ezek a gondolatok cikáztak a fejembe,aztán hirtelen belém hasított a felismerés,hogy Dan nem is jött el,hogy elköszönjön tőlem. A könnycseppjeim ismét végigfolytak az arcomon. Fájt,hogy Dan még csak annyira sem méltatott,hogy elköszönjön tőlem. Talán azt gondolta,hogy azzal a bizonyos csókkal letud mindent? Hát nem jól gondolta.
- Gyere Rachel,indul a gépünk.-mondta Apa. Lenéztem a kezemet szorongató Lily-re,aki az "indul a gépünk"  után,még erősebben markolászta a kezem.
Lassan mentünk a Londoni járat felé. Tudtam,ha felszállunk erre a gépre,akkor onnan nincs visszaút. De nem bírtam ez ellen semmit sem tenni. Nehézkesen felraktam az első lépcsőfokra a lábam,majd komótosan felsétáltam a repülőre.
Ott ledobtam magam a számunkra kijelölt ülésre majd benyomtam Rihanna-Stay-ét. A gép felszállt.
Innen már nincs visszaút...

Réka