Sziasztok! :)) Folytatódik Rachel élete,jó olvasást!
Ha tettszett,kérlek ne menj el komi nélkül!
Réka
*Rachel*
Mikor Tarával az oldalamon,beléptem a suliba,csak úgy záporoztak felém a "jaj ne,Rachel elmegy,úristen most mi lesz?!" kérdések,felháborodások. Egy emberenként jött oda hozzám a tömeg,hogy megöleljen,vagy csak úgy,pár szót váltson velem. Hirtelen kiszúrtam a tömeggel sodródó Dan-t is.
-Tara,tarsd fel a tömeget jó?-súgtam barátnőm fülébe a kérésem. Ő bólintott egyet,majd a tömeg felé fordult. Eközben én átverekedtem magam,a körém gyűlt,szoros kört alkotó embergyűrűn,és Dan felé vettem az irányt.
- Szia..-suttogtam letörten,mert eszembe jutott,hogy holnap már nem láthatom.
- Helló,Rach.-köszönt vissza nyugodt hangon.- mizu?
Komolyan mondom,megöl engem ez a srác! Tudja,hogy holnap már nem leszek jelen az életében,és mégis képes abszolút lazán megkérdezni,hogy mizu..ahh.
-Hát.. azonkívül,hogy holnap már Londonban leszek..persze,minden oké.-válaszoltam szarkazmussal a hangomba.
Dan a földet pásztázta,majd lassan felnézett.
- Tudod...ezt mindig is meg akartam tenni.-mondta,majd közelebb lépett hozzám.
- De mégis m..- nem bírtam befejezni a mondatom,mivel Dan ajkai gyengéden az enyémre tapadtak.
Annyira meglepett,hogy elfelejtettem visszacsókolni.
Dan csalódottan elhúzódott tőlem.
- Tudhattam volna..-motyogta.- nem én kellek neked ugye?
Hirtelen zakatolni kezdett a szívem,és attól féltem,hogy mindjárt kiugrik a mellkasomból. Dannak,én jövök be,én,Rachel Ross! Úgy éreztem,hogy forog velem a világ,és valószínűleg tényleg forgott,ugyanis Dan karjában kötöttem ki.
-Jól vagy?- kérdezte aggódva.
- Nem..mármint igen..asszem..csak kérlek csókolj meg mégegyszer!-át sem gondoltam szavaim,csak egyszerűen kicsúsztak.
A csókra nem kellett sokat várnom. Dan ajkai ismét az én ajkaimra tapadtak. Mostmár visszacsókoltam.
A hosszú csókunkat Louis Tomlinson a nagybetűs NYOMI,szakította félbe. Miközben menekült az őt csesztetők elöl,megbukva Dan táskájában,nekünk ütközött.
-Mégis mit csinálsz te..te..-kiáltottam rá durván,de a mondatomat nem fejeztem be..a szemébe félelmet láttam. Eszembe jutott,amit még anyukám mondott amikor kicsi voltam,és piszkáltam egy ovis társam: "Egy ember sem érdemli meg azt,hogy lekezeljék..gondolj csak bele..neked jólesne?" Azután minden megváltozott,már nem piszkálta az ovis társam és nem kezeltem le senkit. Viszont,most ugyanazt csinálom..csak az iskolában,egy ártatlan emberrel..
Hirtelen felindulásból,mindent jóvá akartam tenni,amit Tomlinsonnal tettem,és védelmezően elé álltam.
- Haggyátok békén,oké?
Csönd állt be. Mindenki megdermedt,és döbbentem engem néztek.
- Hiszen te..te..imádod a nyomit piszkálni!- érvelt meglepetten Krissi.
- Igen,de..- kezdtem magyarázkodni,viszont Tomlinson félbeszakított..
- Boccs,Rachel,de ez nem fog beválni! Komolyan azt hiszed,hogy minden ilyen könnyen megy? Évekig piszkálsz,megbántasz a sárba tiporsz,és most meg szánalomból megvédesz?! Ugyanmár,miattam nem kell lemondanod a "menő" imidzsedről. Maradj inkább a sznob haverjaiddal,és éld az elkényeztetett kispicsa életed tovább! Csá.
Miután ezt kimondta,sarkon fordult és elviharzott.
Szemembe könnyek gyűltek. Mindenben igaza volt Louisnak...undorító vagyok!
Könnyeim elhomályosították a szemem..megaláztak. A könnyfátylon keresztül,még láttam ahogy a Krissi által vezetett tömeg,Louis után iramodik,azért hogy megverjék.
Már nem érdekelt,sem Louis,sem Dan,sem az utolsó nap.
Sírva felkaptam a táskám,és futva hazafelé vettem az irányt.
- Rach! Várj meg!- hallottam a hátam mögül Dan kétségbeesett hangját.
De nem foglalkoztam vele. Minnél hamarabb haza akartam érni,fel a szobámba,és sírva a párnámba fúrni a fejem,aztán arra ébredni,hogy egy más világban vagyok.
Hirtelen mindennél jobban vágytam Londonba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése