Sajnáljuk.

Sziasztok! Nagyon sajnáljuk,hogy ilyen későn nem hoztunk új részt,de már írjuk. Körülbelül kedd után tényleg kész lesz,csak most pl.Noéminek itt vannak Kanadából a keresztszülei,én pedig készülök az év végére:/ Bocsánatot kérünk minden kedves olvasótól, de amint vége az évnek,már jobban fognak siklani a dolgok! Reméljük megértitek,és kérünk titeket,hogy ne pártoljatok el a blogtól,hiszen nektek írjuk! Köszönjük megértéseteket,próbálunk sietni! Jók legyetek ám!:*
-Réka és Noémi
xoxo

mellesleg! csak szerintem kibaszott aranyosak?-->

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=qz_A5xtzxi0

istenem♥

Menekülés 9/a

Sziasztoook! Ma magyaron megírtam a mára ígért új részt!:) Azaz a "MENEKÜLÉST". Remélem tetszeni fog,jó olvasást!:*
(mellesleg,a bejegyzés alján,mostmár lehet értékelni a fejezetet! Megköszönnénk,ha értékelnétek! Csak egy kattintás,és tök bulis:3 #énimádokértékelniolyankispipálósvacakkal)
Goo read! (NYOMASZTÓ RÉSZEKET TARTALMAZ!)
-Réka

*Rachel*

A szobában sötét volt,csak halk kattogás hallatszott a szoba sarkából. Egy régimódi óra volt. Kínlódva odakúsztam,hogy megnézzem az időt. 4:04 volt. Kezemet felemeltem,hogy megdörzsöljem a homlokom. "Gondolkozz"!-mondtam magamnak,majd elkezdtem átvizsgálni a testem. 2 horzsolás a lábamon,plussz egy dudor a fejemen. A lábamon lévő sebekből,lassan csurgott a vér. Sosem bírtam a vér látványát,kicsin múlott,hogy nem ájultam el.

Nehézkesen felálltam,és kínlódva néztem körül a kicsiny szobában. Volt egy nagy választófal,ami mögül,halvány valami fény derengett. Reménykedve odabotorkáltam,és egy piciny ablakot pillantottam meg. Közelebb mentem,és meglepődve konstatáltam,hogy kiférek rajta. Latolgatni kezdtem az esélyeimet. A második emeleten vagyok. Ki tudnék ugrani,de lehet,hogy eltörném valamimet.

Lerogytam az ablak mellé,és gondolkozni kezdtem. Hirtelen lépteket hallottam,amik egyre jobban közeledtek az ajtó felé. Tudtam,hogy James az,hogy örökre végezzen velem. Gyorsan kellett cselekednem. Nekifutottam,és kiugrottam az ablakon...

Pipacsok között ébredtem. Lassan felültem,és belém hasított a felismerés,hogy ahova estem,az valószínűleg Jamesék kertje. Gyorsan feltoltam magam,és a telefonom után nyúltam. Ekkor jöttem rá,hogy az még mindig,a "szobámba" hever. Pedig nekem minnél hamarabb segítséget kell szereznem! 

Körbenéztem. Láttam,hogy a ház mögött vagyok,ahol nincsen kerítés. Lassan,a falhoz nyomódva,előre kúsztam a kocsifelhajtóra. Hirtelen dudálást hallottam. Felnéztem,és Anyaék kocsija gurult felém. Visszajöttek!-suhant át az agyamon a gondolat.

- Racheel! Kicsim,mit keresel te itt kint?-szállt ki Anyu a kocsiból,Apuval az oldalán.

Anyához rohantam,és megkönnyebbültem megöleltem. 

Hirtelen James hangját hallottam meg. 

- Jónapot,Mr. és Mrs. Ross!-köszönt oda Anyuéknak,és amikor meglátta,hogy kint vagyok,és nem bent a szobába ahova bezárt,egy pillanatra megfagyott,majd szemében düh lobbant. De nem leplezte le magát.

-Máris mennek?-kérdezte James Anyuékhoz fordulva és egy elég műmosolyt eresztett meg feléjük.

-Ohh igen James,köszönjük a vendéglátást,de most bemegyünk a cuccainkért,és átköltözünk az új otthonunkba!-mondta Anya,majd megindult a ház felé. Én végig a kezét szorongatva követtem őt.

Bementünk a házba,és mindenki a saját szobája felé vette az irányt. A légzésem ismét felgyorsult,féltem,hogy James elkap. Körbenéztem,majd hirtelen futni kezdtem. Csak fel-csak fel,nem lesz semmi gond! Biztattam magam,és tovább futottam a szobám felé.

A szívverésem kezdtett újra normalizálódni. Tudtam,hogy elmegyünk innen,és soha többé nem látom Jamest.

Megérkezve a szoba ajtaja elé,beléptem rajta,és megkönnyebbülve behúztam magam után az ajtót.

Körbekémleltem a szobába,és mivel semmi különöset nem láttam,sietve pakolni kezdtem,háttal az ajtónak.

Már éppen végeztem,amikor nyílt mögöttem az ajtó,és valaki belépett rajta. Nem mertem hátranézni,teljesen lefagytam. A "valaki",miután belépett a szobába,becsukta maga mögött az ajtót. A zár,halkan kattant.

Még mindig nem mertem hátranézni. Éreztem,hogy James az,és ekkor belémhasított a felismerés,miszerint,most végezni fog velem. A szívverésem felgyorsult,nehezen vettem a levegőt. Nem mertem megmozdulni.

-Szia Rachel.-hallottam meg magam mögül,James túl nyugodt hangját.-látom nem vagy valami jól..-látva a szemvedésem,James gonoszan felnevetett,és közelebb lépett hozzám.

Egyre nehezebben vettem a levegőt,becsukott szemmel próbáltam lenyugodni. Meg fog ölni..!-suhant át az agyamon a nyomasztó gondolat.

-Neeee!-sikítottam fel,a puszta gondolat hatására,és sírni kezdtem. James látva ezt,még jobban kacagni kezdett,és maga felé fordított.

-Hagyj békén!-kiabáltam rá,és megpróbáltam kiszabadulni a szorításából. James nem foglalkozott velem,hanem lassan előhúzott egy kést,és a torkomnak szegezte

-Rachel,Rachel,Rachel..-csóválta meg a fejét,és a kést ,még erősebben nekem szorította.-azt hitted,hogy megmenekülsz? Előlem?-hangja gúnyosan csengett,és ismét nevetni kezdett.

-Buta leány.-gúnyolódott.

A könnycseppek lassan csurogtak végig az arcomon,nem mertem levegőt venni. A torkomhoz szorított kés egyre jobban frusztrált,hisz tudtam,James csak a megfelelő pillanatra vár,hogy belém mélyessze a kést.

Hirtelen kopogást hallotunk,és Anya hangját.

James szitkozódva ellökött magától,és a kést a zsebébe süllyesztette.

-Minden rendben picim,indulnunk kéne!-lépett be Anyu a szobába. Eközben James leült mellém,és úgy tett mintha vigasztalna,így csak Anya ezt a jelenetett láthatta.

-Csak szomorú,amiért el kell innen menniük!-mondta James bájos hangon

-Én..én.-kezdtem volna,de James hátulról erősen belemarkolt a hátamba,jelezve,hogy ne merjem őt elárulni.-Én,én,igen én ezért sírok.-mondtam fájdalmas hangon,mire James elengedett.

-Akkor gyere kicsim,muszáj indulnunk!-mondta Anyu megértően.-és ne szomorkodj e-miatt,majd Jamessal tartjátok a kapcsolatott!-tette hozzá.

-Oké.-motyogtam sírva,nehezen véve a levegőt. Még mindig sokkolt az a tény,hogy James majdnem megölt.

10 perccel később már bent ültünk a kocsiba,és elindultunk. Megkönnyebbülve dőltem hátra,és próbáltam kiverni a fejemből, a gyilkossági kísérletet.

Elaludtam. A telefonom csipogása ébresztett fel. Álmosan felkaptam,és megnyitottam az új üzenetem:

"Ne hidd,hogy vége van.Meg foglak ölni.Még találkozunk...! James xx"

A szívem újra felgyorsult,a levegővételem ismét nehézkes lett...

-Réka

Díjat kaptuuuunk!^^

Hahiii:) Ebben az elmúlt 7 napban,KETTŐ díjat is bezsebeltünk Noémivel!:)^^
Köszönet érte Noncsinak,és Rozzancsnak!<33 Látogassatok el az ő blogjukra is:http://iloveharrys.blogspot.hu/ Rozié:) http://sweetdreamswithzayn.blogspot.hu/ és Nonié:)) Mégegyszer köszönjük a díjat!:)<3

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!

3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat. 


1.  Mi a kereszt neved, hogyan becéznek? 

Engem Rékának,Gulyinak és Kecskének becéznek (JÓL OLVASTÁTOK!:'DD) Noémit pedig Noéminek(xd) vagy Noninak (pontosabban CSAK ÉN hívom így:D)

 2.  Melyik dalon tudsz igazán sírni? 

Shontelle-Impossible

de ha nagyon rossz állapotban vagyok,akkor Pittbul-Feel This Momentjén,is képes vagyok sírni. 

Noémi One Directionre szokott sírni

3. Félsz a sötétben? 

Néhaa:) Noni (mondom,hogy csak én hívom ígyxd) úgy tudom,hogy nem fél..de kitudja:D

4. Szerelmes vagy valakibe? 

Mindeketten:)

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled? 

Noémivel a közös cikisztorinkat mesélem el:

Egyszer,mikor ültünk a 8-as trolin,láttunk a megállóban egy indián kinézetű hapsit. Untuk magunkat,ő nem szállt fel a trolira,így hát elkezdtünk neki integetni az ablakból,és khmm..dolgokat mutogatni. Az "indián" visszaintegettet,aztán mikor megindult a troli,zavarodottan fordult a haverjához.  (szerintem rájött,hogy nem is ismer minketxd)Később átszálltunk a 20-ra,és lám kit láttunk meg? Az indiánt. Észrevett minket,és sugdolózni kezdett a haverjával,mire én veszettül röhögni kezdett,és fuldokolva próbáltam elmagyarázni Noéminek a dolgot. Mikor Noémi megértette a szitut,röhögőgörcsöt kapott. Ekkor fékezett egyet a busz,mimeg dülöngélni kezdtünk,majd egymásba kapaszkodva eltaknyoltunk! Na ekkor már mindenki FULL hülyének nézett minket,így hát a következő megállónál leszálltunk,és vártunk 20 percet a kövi buszra:(XDDD

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Perszee:D Noémi is elég sokszor..leginkább engem:')

7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent? 

Noémivel eddig mindig megszívtuk a péntek 13-mat..xdd

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el? 

Jegyek:ss 

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? 

Az One Direction cikinek számít?:DD

10. Kis korodban sírtál, ha szurit kaptál? 

Nem:)

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? 

Minnél többet találkoznék a rajongóimmal,ingyenes koncerteket adnék,és a csúcsra törnék*-* :)) Noémit nem tudom.

12. Szoktál álmodozni? 

Igen,több-kevesebb sikerrel:D Noni nem az az álmodozós tipus,de azért ő is szokott;) 

13. Járnál Chace Crawforddal? 

Van ilyen név?

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik? 

4-et,hogy sose érezzék magukat egyedül:) 2 fiú,2 lány. Már rengetegszer elneveztem a gyerekeimet,úgyhogy kb.már olyan 5-6 nevük van.xd De a kedvencem az a Márk,és Bogi:))

15. Adni vagy kapni jobb?

mindkettő:))

16. Titkom: 

Utálom a tököt:((xDD 

17. Bakancslista:

nincs :)

Akiknek küldöm: 

http://rosszatakarom.blogspot.hu/

http://www.bedramatic-vampire1d.blogspot.hu/

 http://darkfanfictionhu.tumblr.com/fejezetek
http://misstroubleinmylife.tumblr.com/

Egyelőre ennyi,mellesleg,ha lesz időm,akkor holnap megírom az új részt! Addig is legyetek jók!:)<3

xoxo

Réka

Felismerés 8/b

Szép jó reggelt/napot/estét minden kedves olvasónknak:) Meghoztam a 8. fejezet b részét, ami kétség kívül azt jelenti, hogy Samantha életének története folytatódik ott, ahol abbahagytuk:) Jó olvasást, remélem tetszik;)


-Elisabeth Green -nyújtotta felém jobb kezét a lány, miközben  mosolya nem hervadt le arcáról. -Kihez van szerencsém?
Miközben kezet fogtam vele, szerettem volna bemutatkozni, de erre nem volt szükség, ugyanis Lisa hirtelen megdermedt, majd úgy kapta el a kezét az enyémtől, mintha forró vashoz ért volna.
-Samantha Shelton -suttogta megkövülten, miközben tágra nyílt szemekkel vizslatott engem.
-Személyesen -biccentettem, és éreztem, hogy hangomban szemérnyi gúny csendül. A körülöttünk állók értetlenül figyelték a jelenetet, majd végül Thony kissé zavart hangja törte meg a feszült csendet.
-Öhm...Ismeritek egymást?
-Még régről -felelte Lisa, miközben továbbra is mélyen a szemembe nézett. Én sem szakítottam meg a farkasszemezést, hiszen nem akartam gyengének tűnni Lisával szemben.
-Általánosban évfolyamtársak voltunk -tettem hozzá, tekintetemet le sem véve Lisa szemeiről. Újra csend állt be, de most nem olyan hosszú, mint az előző.
-Szerintem asztalhoz ülhetnénk -vetette fel Anthony, de látva, hogy nem mozdulunk, hozzá tette: -Persze csövezhetünk az előszobában is, ha nektek úgy tetszik -vonta meg vállát, majd hátát a falnak vetve leült és várakozó pillantásokkal illetett minket. Sajnáltam őt, hiszen világossá vált, hogy Lisa és az én kapcsolatom nem teljesen felhőtlen. Szerintem egy srác sem örülne neki, ha a húga a barátnője esküdt ellenségek lennének a kezdetektől fogva. Márpedig mi azok voltunk, de ez egy hosszú történet.
Így hát kénytelen voltam megszakítani a szemkontaktust, majd mosolyt erőltettem az arcomra. Láttam, hogy Thony megkönnyebbül, apa és anya pedig vele együtt sóhajt fel.
-Támogatom az ötletet -szólalt meg Lisa, és, mintha csak végszó lett volna, hirtelen mindenki az asztal körül termett.
-Lisa, mivel még csak most költöztünk ide, kérlek nézd el ezt a hatalmas kupit. Azt meg pláne, hogy nem csináltam semmilyen vacsit, hanem pizzát rendeltem -nézett anya a lányra bocsánatkérő pillantással.
-Szerintem az utóbbinak kifejezetten örülni fog -jegyezte meg pimaszul apa, mire felnevettünk, anya pedig unottan égnek emelte szemét.
A következő pillanatban csengettek. Mindenki tudta, hogy ez a pizzafutár lesz, és mivel Thony ült legközelebb a konyha kijáratához, ő pattant fel, és sietett az ajtóhoz. Egy perccel később kezében négy pizzás dobozt tartva jelent meg újra.
-Lisa, úgy hallottam, te vegetáriánus vagy, így neked olyan pizzát rendeltünk, amin nincs húsos feltét -fordult anya a lányhoz.
-Köszönöm szépen -mosolygott Lisa kedvesen, anya pedig igyekezett minél szeretetteljesebben bánni vele, így megsimította Lisa vállát. Erre a mozdulatra a lány kihívó pillantást vetett rám. Hitetlenül elnevettem magam. Ez a lány komolyan azt hiszi, hogy egy simítás azt jelenti, ő anya új kis kedvence? Csak mert elégedett tekintete ezt sugallta. Anya pontosan tudta, hogy volt egy komoly ellenségem általánosban, azonban nem sejtette, hogy Lisa az. Mihelyt rádöbben, hogy Thony barátnője miatt mentem haza szinte minden nap sírva a suliból, elképesztően mérges lesz Lisára. Ugyanakkor figyelembe kellett vennem bátyám érzéseit is. Úgy tűnik, most igazán szerelmes, és Lisa az első komoly barátnője. Nem tehetem tönkre a boldogságát. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben öt szelet pizzát toltam be. Lisa persze csak kettőt evett, és visszafojtott vigyorral figyelte, ahogy teletömöm magam kajával. "Ő nem utazott olyan sokat, mint én, nem csoda, hogy nem is olyan éhes" -vigasztaltam magam.
Miután mindenki befejezte a vacsorát, kezdetét vette egy sokáig húzódó beszélgetés. Alap, hogy a szüleim mindent tudni akartak fiuk újdonsült barátnőjéről. Néha sajnos kifejezetten...khm...kínos témákat érintettek, ilyenkot önkétlenül is megsajnáltam Lisát, és egy aprót köhintettem mintegy jelzésként szüleim felé, hogy veszélyes helyen tapogatóznak, ideje lenne témát váltani.
Lisa egyébként nem sokat változott. Ugyanolyan behízelgő és magát ártatlannak feltűntető alak, aki eddig volt. Persze ezt a fiúk és a felnőttek észre sem veszik. Csak a korombeli lányoknak tűnik fel, ha egy másik lány korlátokat nem ismerve nyal a szülőknél, meg úgy általában, az idősebbeknél. 
Szerencsére egy idő után kifújt a beszélgetés, ráadásul a hosszú útnak köszönhetően anya és én nagyon fáradtak voltunk.
-Mennyi volt a vega pizza? -kérdezte Lisa, miután felálltunk az asztaltól. Matatott egy kicsit a táskájában, majd előhúzta a pénztárcáját.
-Csak nem gondolod? -suttogta Thony elképedt arccal, majd kikapta a pénztárcát a lány kezéből, és visszadugta a táskájába. -Hidd el, faterék kiakadnának, ha fizetni akarnál. Eszedbe se jusson, szívem -először rákacsintott, majd puszit nyomott barátnője homlokára, mire az felkuncogott. Ellenszenvem ellenére be kell vallanom, hogy Thony és Lisa nagyon szép párt alkotnak együtt. Miután egy gyors csókot váltottak, Lisa mindenkitől elbúcsúzott. Nálam egy pillanatra megállt, és egy gonosz, "most már a bátyád is az enyém" pillantást vetett rám. Igyekeztem megőrízni hidegvérem, és normális, nem erőltetett hangnemben köszönni el tőle. Többé kevésbé sikerült is.
Thony kikísérte Lisát, így hárman maradtunk a házban. Anya, apa és én.
-Na, mi a véleményetek a kislányról? -kérdezte anya.
-Egészen elfogadható. Amellett hogy igencsak...öhm...csinos, nem egy liba. Szóval én egészen kedvelem -dünnyögte apa vállát vonogatva. Ezután egyszerre néztek rám. Jaj, ne! most következett az én véleményem. Mély lélegzetet vettem, és hozzáfogtam:
-Szerintem...-eddig jutottam, ugyanis a bejárati ajtó hirtelen kicsapódott, és Thony jelent meg. Kihasználva a lehetőséget, gyorsan témát váltottam. -Azt hittem, hazaviszed Lisát -fordultam a bátyámhoz.
-Szervizben van a verda szóval csak kikísértem, és fizettem a taxiját. Ja és Sam! A szobámba, most! -jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, így tehetetlenül felballagtam a lépcsőn, és örültem, hogy nem kell véleményt alkotnom Lisáról anyáék előtt. Persze tudtam, hogy most jön az, ami sokkal rosszabb: anyáékat megúsztam, azonban Thony vallatását nem lehet kikerülni. Ahogy felértünk a szobába, a bátyám becsukta az ajtót, majd levetette magát az ágyra.
-Szóval ismeritek egymást...-dünnyögte egészen higgadtan.
-Jó ideje.
-Aha...És a fenébe is, mi volt az a hülye jelenet az előszobában? Ahelyett, hogy idegesen tördelni kezdenéd az ujjaid, mint ahogy a stresszhelyzetekben szoktad, most az egyszer nyögj már ki egy értelmes választ, oké? -nézett rám szigorúan, és hangja egyszerre sokkal dühösebb és feszültebb lett.
Nagyot sóhajtottam.
-Oké -bólintottam, és mesélni kezdtem a történetet...


-Noémi

Felismerés 8/a

Hahii:)) Egy kis kimaradás után,újra itt vagyunk! 

Azaz Rachel élete folytatódik!:)) 

Jó olvasást manók!

Réka
Figyelmeztetés: Ez a rész erőszakos jeleneteket tartalmaz és tartalma néhol nem minden korosztálynak ajánlott !

(mellesleg,a 7/b részt meghosszabbítottuk,szóval érdemes visszalapozni oda!) 

2013.január.13.Vasárnap

Reggel mikor felkeltem,azt sem tudtam hol vagyok. Ijedten néztem körbe,a számomra először ismeretlennek tűnő szobában.

Egy kis szemlélődés után,kómásan felültem az ágyban. Hirtelen mocorgást éreztem a jobb oldalamon. Meglepődve visítottam egyet,majd magamat meghazudtoló gyorsasággal pattantam ki a párnák közül.

Újra visításra nyitottam a számat,és agyon akartam ütni az "ismeretlent", amikor James kómás feje emelkedett ki az ágyból.

- Miccsinász' Rachel?- kérdezte álmosan.

Meglepődve konstatáltam,hogy a mocorgó valami,nem holmi betörő,hanem James. Sűrű bocsánatkérések közepette kirohantam a fürdőbe.

Vízzel próbáltam az egyre vörösödő arcomat hűteni,több kevesebb sikerrel. Hirtelen egy kéz fogta meg a derekam és maga felé fordított. James gyönyörű kék szemeivel találtam magam szembe.

- Baj hogy melletted aludtam..?- kérdezte halkan.

- Nnnnem..már-mármint..nnnemm tuu-tudom.- dadogtam,és lehajtottam a fejem. Meglepett James közelsége,és picit nyomulós stílusa. 

- Akkor jó..- lehelte a fülembe,majd otthagyott a fürdőbe,egyedül a gondolataimmal. 

A teljes igazság az volt,hogy igenis zavart,hogy James mellettem aludt. Kezdett ijesztővé válni a dolog,így hát úgy döntöttem,szeretném minél hamarabb elhagyni ezt a helyet. 

Reggelinél mindenki csöndbe majszolta  a bundás kenyerét. Csak James mesélt,ugyanis Apu megkérdezte,hogy,hogy-hogy egyedül lakik ebbe az óriási házban,mire James elkezdett mindent elmondani az elejétől..de tényleg az elejétől.

- Úggggyvan..kezd Ádámtól és Évától.- nyafogott gúnyosan a kishúgom,mire az egész asztal felkapta a fejét,és Lily-re nézett.

- Semmi gond,ha akarod akkor átugrunk pár részt.- mosolygott rá James,de túl műmosolyra sikeredett a dolog,ugyanis egy fájdalmas grimasz lett az egészből.

James "megnyugató" mondatára ismét mindenki a reggelijére fordította a figyelmét. Csak én nem. Furcsáltam James viselkedését,úgy éreztem,valami nincs rendben vele.

A reggeli végeztével,mindenki elment a dolgára. Azaz Anya és Apa elmentek vásárolni,míg Lily bezárkózott a szobájába. Így történt,hogy én Jamessal kettesben maradtam. Beszélgetni kezdtünk,de nem bírtam teljesen felszabadulni,ugyanis James minden egyes mondatánál közelebb húzódott hozzám. 

Valószínűleg megérezhette,hogy nem vagyok felszabadulva,és még közelebb jött hozzám.

- Látom nem vagy jól..kell valami anyag?- súgta a fülembe,nekem pedig elakadt a lélegzetem. James egy drogdíler! A felismerés élesen hasított belém,és teljesen rosszul lettem tőle. Tudtam,hogy meg kell szabadulnom  ebből a házból,minél messzebb Jamestől. Sikítani akartam,de egy kéz befogta a számat,és rángatni kezdett egy szoba felé. James meglepően erős volt,izmai megfeszültek ahogy megpróbált elhurcolni. Egyre jobban gyengültem,a kapálózás teljesen kifárasztott,és a nem kaptam levegőt.

Amit még észleltem a világból,az, az volt hogy egy dohos szobába löknek,és kattan a zár..

Réka
Ui. A figyelmeztetést azért írtam oda,mert kötelező erre figyelmeztetni az olvasóink! Még ha nem is olyan szinte durva:)

Erdei Iskola..

Sziasztok manóók. ♥ Pötit rossz hírt kell közölnöm veletek..szóval az van,hogy én és Noémi május.06-tól,május 10-ig Erdei Iskolában leszünk. Ez még nem is a rossz része,hanem inkább az,hogy most egy kerek hétig nem lesz új rész:(( Engem ez elég rosszul érint, ugyanis imádom ezt a blogot írni. Amíg nem leszünk itt,nagyon remélem hogy nem fog lemenni az oldalmegtekintések száma,és a kommentek sokasága://

Bízunk bennetek,legyetek jók manók,és élvezzétek a TAVASZT! Sziasztok ♥ ♥

Réka és Noémi 

Have A Nice Day! xx

Londonban 7/b

Halii,nincs sok idő a bevezetőre,ezért csak annyival indítanék:
Have A Nice Day!xx
Jó olvasást!:)
Noémi

Soha nem felejtem el Thony hangját, ahogy üdvözölt Londonban. Nagyon régen váltunk el egymástól, tizenhárom éves voltam, mikor utoljára
 találkoztunk. Apával tavaly nyáron eltöltöttünk két hetet a Bahamákon, Annthony azonban külföldön tanult, így nehéz volt leküzdeni a távolságot. Egyszerűen nem akartam őt 
elengedni. A szemem sarkából láttam, hogy Anya már boldogan ecseteli Apának utazásunk perceinek emlékét. 
-Hallod, tesó, lassan elengedhetnél -jegyezte meg
 Thony, én meg nevetve elengedtem. A bátyám két évvel idősebb nálam, eléggé azt a korát éli, amikor ultragáz női nemű embert ölelgetni, hacsak nem a barátnőjéről van szó. Miután kibújt az ölelésemből, megigazította gondosan belőtt haját, aztán, mikor a meghatottságtól könnyes szemeimbe nézett, kínosan elröhögte magát. Hát igen, én éppen azt a korom élem, amikor képes vagyok mindenen meghatódni:) 
-Saaam, te hülye, ne sírj már -bokszolt bele kedvesen a
 vállamba. -Inkább passzold ide a cuccod -átadtam Thony-nak a bőröndöm. Mindenfajta nehézség nélkül vette át, és lazán megindult az állomás kijárata felé. Anyáék követték. Elképedve néztem, hogy a tesóm milyen erős lett. 
Régebben sem volt kövér, sőt, ellenkezőleg. Csinos srácnak számított, de nem izmosnak. Egyszóval vékony volt. A családom után eredtem
 (de jó érzés ezt mondani, hiszen olyan régen voltunk már így együtt), aztán lefékeztem a bátyám mellett.
-Veled meg mi történt? -kérdeztem mosolyogva. 
Thony értetlenül nézett rám. -Úgy értem, megerősödtél...
-Oooh, én mindig is ilyen erős voltam -legyintett.

-Dehogy voltál ilyen erős, tudod, hogy nem igaz -pöcköltem
meg kidagadó karizmát mosolyogva, de belül kezdtem türelmetlenné is kíváncsivá válni.
-Jhaaajjj Sam hagyd már, tök apróság, semmi értelme foglalkozni vele!
-Na jó, ki a lány? - kérdeztem, miközben megálltam, és
keresztbe tettem karjaimat, afféle "addig nem moccanok el innen, amíg el nem mondod az igazat!" stílusban. Ezt amúgy egy öt évestől tanultam,
a legjobb barátnőm húgától, de igenis jó technika, így bátran alkalmaztam. Pechemre se anyáék, se Thony nem foglalkozott velem, így kénytelen voltam utánuk futni.
-De most komolyan, ne kínozz már! -világéletemben kíváncsi típus
 voltam, és egyszerűen nem hagyott nyugodni a kérdés.
-Na jó, ha hazaérünk, eskü elmondok mindent, csak ne nyaggass. Oks? -nézett
 rám a bátyám.
-Oksi -vontam meg a vállam, és tökre felvidított, hogy Thony
 majd elmondja a "titkát". Tudom, hogy ha megesküszik rá, hogy
 elmondja, akkor tényleg elmondja. Kölcsönösen megosztjuk egymással az ilyen dolgokat.
A hazafelé út csendesen telt. Mindenkinek rengeteg mesélnivalója
volt, egy pár perces út kevés lett volna hozzá.
-Végállomás, kapcsolják ki a biztonsági öveket, és haggyák el a járművet! -poénkodott Apa a volán mögül, mi meg mosolyogva kiszálltunk az autóból.
 Miután kipakoltuk a cuccainkat (volt mit) beléptün ka hatalmas ház kapuján...

Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, ledobtam a bőröndömet és a cipőmet. Már jártam Londonban Thony-éknál, de akkor még egy másik házban laktak. Ez már az új házunk. Amiben együtt élünk. Mindnyájan. Az egész család. Izgatottan rohantam hát be a nappaliba, hogy szemügyre vehessem a házat.          A nappali gyönyörű. Szép a parketta, a helység tágas, az ablakok nagyok, a fal lágy színű, igényesen kifestett. Maga a nappali igencsak fényes, hiszen a napfény szinte egész nap átjárja. A növények és a sok barna szín egészen mediterrán hangulatot kölcsönzött az egész háznak. A nappaliból nyílt az amerikai konyha. A helyiség közepén körbejárható pult helyezkedett el. A konyhabútorok persze már be voltak szerelve. A vízcsap alatt mosogatógépet vettem észre, aminek igencsak örültem, hisz a mosogatás nem tartozik kedvenc elfoglaltságaim közé. A konyha mellett volt egy kis spájz, minek polcai még üresen álltak. Visszamentem az előszobába, ugyanis onnan indult lépcső a felső emeletre, ahol a szobák várták beköltözésünket. A másodikon gondosan átvizsgáltam minden szobát. A három közül kettő ugyanakkora volt, a harmadik azonban nagyobb mint a másik kettő.

-Stipistop! -cövekeltem le a legnagyobb szoba előtt, mivel természetesen ebben a szobában szerettem volna lakni.

-Későőőő -kiáltott fel mögöttem Thony, majd egy jól irányzott mozdulattal a benti (francia)ágyra dobta a telefonját, mintegy foglalóként.

-Állj már le, én foglaltam le! -förmedtem rá.

-Sorry hugi, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy az az én telefonom az ágyon...Vagyis enyém a szoba! -tudtam, bátyámmal szemben nem sok esélyem van, így hát bosszúsan csettintve nyelvemmel betértem az egyik kisebb szobába.

-Fölösleges vitatkozni azon a szobán kölykök -hallottam Apu hangját lentről. -Az a hálószoba, a miénk.

-Apu ne má'! Tökre beleéltem magam hogy az enyém ez a marha nagy szoba, má' be is rendezkedtem -szólt Anthony igencsak artikulátlanul, amiből arra következtettem hogy eszik. Nála a kajálás jelenti azt, hogy valahol jól érzi magát.

-Gyerekek, mi ketten vagyunk! Kell a hely a szekrényeknek, a cuccainknak...-kezdte sorolni Anya.

-Oké, oké, megértettem -vágott a szavába Thony. -Cuccolok a másikba -azzal átpakolt a mellettem lévő, kisebb szobába, majd átjött hozzám, és leült az ágyamra. Kezét térdei közé ejtette, és várakozón nézett rám. 

-Mi van? -kérdeztem értetlenül.

-Arra várok, hogy megkérj, mondjam el a sztorit ami már az állomáson is érdekelt.

-Jaa, tényleg -esett le, és eszembe jutott, hogy roppant kíváncsi vagyok. -Szóval, mi a helyzet? -kérdeztem, miközben leültem mellé az ágyra.

-Nem mondom meg, háhh! -pattant fel Thony hirtelen és iszonyú jól szórakozott béna "poénján". Unottan néztem, ahogy kiviharzik a szobából, majd becsapja szobájának ajtaját.

-Ne legyél már ilyen genya! Megígérted hogy elmondod! -kiáltottam utána.

-Majd megtudod! Még ma! De kajak -érkezett a válasz a szobából, én meg idegesen belebokszoltam az ajtóba, ami miatt egész nap fájtak az ujjaim. Hát, ez van.

  Apa segítségével felhurcoltam a bőröndömet a lépcsőn, majd nekikezdtem a pakolásnak. Bekapcsoltam egyik kedvenc albumom, miközben behajtogattam ruháim a szekrényembe, meg úgy általában, belaktam a szobát. Estig ezzel foglalkoztam, és elégedett lettem a végeredménnyel. Olyannyira belemerültem a pakolásba, hogy csak akkor vettem észre hogy Thony a szobámban van, amikor kikapcsolta a zenét.

-Gyere le, vendégünk van -nézett rám komolyan. Ahogy leértünk a lépcsőn, bátyám megállt előttem, és mélyen a szemembe fúrta tekintetét.

-Sam...szeretném bemutatni a barátnőmet, Lisát -szólalt meg kissé félénken. A nappaliból éppen ekkor lépett ki egy lány, aki először ismeretlennek tűnt. Aztán jobban szemügyre vettem, és a felismeréstől megfagyott ereimben a vér.

-Noémi   

Londonban 7/a

Helaaa:3 Na ki volt ma a Majálison?^^ Én voltam a barátaimmal és nagyon jól éreztem magam:"DD
Mellesleg,kaptunk méég komit,szóval happy vaaan*-* :33 :)
De vissza Rachelre:) ÚJ RÉÉSZ ÉRKEZIIK!^^
Jó olvasást:)
Réka

Azt hiszem elaludtam. Arra ébredtem,hogy a gép megkezdte a leszállást,és egyre jobban lefelé tartunk.
Az ébredésem után 5 perccel,már a Londoni repülőtéren álltunk. Nyűgösen húztam ki a fülhallgatót a fülemből,és körbenéztem. Mindenhol rohanó emberek,sehol egy nyugodt utas. Ez lenne hát London..?
Miután kinézelődtem magam,Anya idegesen közölte,hogy gond van.
- Gyerekek..úgy látszik,hogy a házat amit kibéreltünk,ma még nem tudják oda adni nekünk..- hangja el-el csuklott miközben ezeket mondta.
- Ez azt jelenti hogy ma nem tudunk hova menni??- kérdeztem döbbenten. A családom többi tagja még mindig nem ocsúdott fel.
- Igen..- motyogta Anya
Megfagyott a levegő körülöttünk. Csak álltunk ott,akár egy rakás szerencsétlenség,kétségbe esett arccal.
De a nagy tömegben,mindenkinek volt jobb dolga,minthogy velünk foglalkozzon. Doncasterben,egy kedves járókelő,vagy csak egy aranyos öregbácsi,öregnéni,odajött volna hozzánk,hogy segítsen. De itt Londonban..felesleges volt ezt elvárni bárkitől is.
Hirtelen sírás hallottam a hátam mögül. Lily volt az,és keservesen sírt,ugyanis a nagy káoszban elkeveredett a kedvenc plüsse,Poppy.
Már csak ez kellett Anya idegeinek. Idegesen ráförmedt Lily-re.
- Hagyd azt a hülye macit,majd kapsz egy újat! Úgyis már koszos volt.
Lily egy pillanatra abbahagyta a sírást,de amikor meghallotta amit Anya mondott Poppy-ról,újra rákezdett,és zokogva elfutott.
- Majd én utána megyek.- nyögtem,és Lily után siettem.
Lehajtott fejjel futottam,és teljesen beletemetkeztem a gondolataimba. Hirtelen becsapódtam valakibe és a földön kötöttem ki.
- Uhh bocsánat.- hebegtem vörös fejjel,majd felnéztem. A fiú akinek nekimentem,kedvesen mosolygott rám,majd felhúzott.
- James Helton-mutatkozott be. Barna haja kócosan lógott a szemébe.
- Ööö..Rachel Ross.- mutatkoztam be én is.- bocsi,hogy eltrafáltalak csak a kishúgom kergetem.
- Jahogy őt?- kérdezte James,majd a háta mögé mutatott,ahol a fáradt Lily,mosolyogva ölelgette magához a barna plüssmaciját.
- Ezt izé,na mégis hogy mivaan?- dadogtam meglepődve.
- A plüssmacija utazás közben hozzánk keveredett,ő meg meglátta,ahogy kikandikál a csomagjainkból,és egyszerűen kikapta onnan.- mesélte,majd a végén cukin elnevette magát.- idevalósi vagy?- kérdezte hirtelen.
- Öö..nem. Most költöztünk ide,Doncasterből,és teljesen nagy a káosz körülöttünk, ugyanis a házat amit kivettünk,nem tudják még oda adni.- hadartam el egy szuszra a problémánkat.
- Várj egy pillanatot!- mondta James,és a haverjai felé fordult. Istenem,de cuki a mosolya!
- Szóval,ma te és a családod,nálunk aludhat, úgyis elég nagy a házunk.- mondta James,és közben aranyosan mosolygott rám,várva a reakciómat.
- Úristen!! Köszönöm,köszöönöm!- mondtam,majd hirtelen megöleltem.
Meglepetésemre James nem tolt el magától,hanem visszaölelt.
- Szívesen.- súgta a hajamba

Miután beadtam a szüleimnek,a "van hol aludnunk" sztorit,boldogan mentünk el Jamesékkel.
Beérve Jamesék házába, lenyűgözve néztem körbe. Gyönyörű házuk volt,nagy márványoszlopokkal,és bézs színű cuccokkal,a nappaliban.
- Megmutatom hol fogtok aludni,oké?- kérdezte James,de még mielőtt válaszolhattam volna,magával húzott.
James kézen fogva felvezetett az emelete,hogy megmutassa az alvóhelyünket.
Fent az emeleten,egy hosszú folyosó húzódott végig,mindkét oldalán szobaajtókkal.
James hirtelen megállt egy előtt,majd kezét a kilincsre tette,és belépett. Utána mentem.
Egy tágas kis szobába jutottunk. Falai tengerkékek voltak,a berendezés elég modern volt.
Volt egy erkély is,amin halványan besütött a nap. Érdeklődve odaléptem,de James megakadályozott.
- Oda ne! Veszélyes.-mondta,de nem magyarázta meg szavait. Bólintottam,majd kimentem a szobából,mert csörögni kezdett a mobilom.
Tara hívott :)

Pár órával később,lementünk vacsorázni. Jamesék konyhája nagy volt,és tágas. A bézs szín,itt is uralkodott.
Mint egy nagy család,körbe ültük az asztalt,és miközben a rántottára vártunk,beszélgetni kezdtünk.
- Ugyebár,ha jól értettem,akkor ti,nem idevalósiak vagytok,ugye?- kérdezte James
- Doncasteriek vagyunk.-mondta Apu elbámészkodva
- Ha akarják,akkor vacsi után,elmehetem megmutatni a várost!- ajánlotta fel James kedvesen.
- Az igázan nagylelkű lenne,és megköszönnénk!- mondta Anyu,és láttam rajta,hogy teljesen elkápráztatja James modora.
- Igazán semmiség.-válaszolta mosolyogva James,majd csöndben falatozni kezdett.
Kaja után,gyalog vágtunk neki a városnak. Mivel Jamesék háza London közepében volt,könnyen eljuthattunk bárhova.
Először James kedvenc éttermébe mentünk el,persze csak egy fagyira,ugyanis a vacsink elég laktató volt:)
Boldogan fagyizva róttuk az utcákat,amikor James hirtelen egy nagy épületre mutatott.
- És ímee,ez itt a Big Ben!-mutatta be az épületet.
Csodálkozva néztük meg,ami megmagyarázható azzal,hogy Doncasterben nem sok ehhez fogható volt.
Kb.10 perc Big Ben nézés után,James felajánlotta,hogy megmutatja a London Eyet,azaz a Londoni Óriáskerekeket. Boldogan fogadtuk el az ajánlatot.
James így hát, elveztetett minket az óriáskerékhez,ami nagyon látványos volt. Lily,szokás szerint ki akarta próbálni,és mikor ezt anyáék nem engedték,óriási hisztit csapott.
- Khmm..szerintem mehetünk is..-szakította félbe a kínos jelenetet James- ugye Lily?
Lily hirtelen abbahagyta a sírást,és mosolyogva James felé totyogott. James kézen fogta Lily-t,aki boldogan ment Jamessel.
Anyáék csodálkozva nézték a jelenetet,aztán megkönnyebbülve Jamesék után indultak.
Aznap amikor "haza"értünk,boldogan dőltem be az ágyba..

Mára ennyi volt,remélem tetszett:) 
Na komizzatok ha tetszett,have a nice day baby-k!:* xoxo

Réka

Úton 6/b

Helaaa:D  Megint tök boldogok vagyunk ugyanis,kaptunk még egy komiiit! Köszönjük Barbara Halasi!:)<3 
De nem is húzom tovább az időt,ugyanis *dobpergés* Sam élete folytatódik! 
Jó olvasást!
Noémi

Az utazás. Kimerítő és eseménydús nap volt a mai, a különböző érzelmek egymás kezébe adták a kilincset, ki-be járkáltak bennem. Reggel elég korán kellett kelnünk, ami nem volt könnyű, hiszen hajnali négy óráig le sem hunytam a szemem, csak izgatottan forgolódtam az panzió kemény ágyán. A hat órai kelés eléggé megviselt, két óra alvás, lássuk be, nem sok. Mikor belenéztem a tükörbe, pont úgy néztem ki, mint aki hajnalig virrasztott. Sajna semmilyen csodaszer nem segített a külsőmön, így fél hétkor totál nyúzottan álltam a panzió szobánk ajtaja előtt, kezemben a bőröndömmel, indulásra készen. -Milyen fitt valaki...-jegyezte meg Anya mosolyogva, miközben végignézett félig még alvó lányán. -Vigyázz, mert van egy kis szarkazmus a szád szélén -vágtam vissza, Anya meg elnevette magát. -Azt hiszem indulhatnánk -mondta pár perccel később, miután elkészült. -Lassan itt a taxi -mondta. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, jelezve, hogy tőlem mehetünk. Kiléptünk az ajtón, majd leadtuk a kulcsot a recepciónál. -Visszavárjuk önöket -mosolygott a recepciós. -Köszönjük -biccentett Anya udvariasan pedig szerintem úgy gondolta, hogy úgyse jövünk vissza ide, minket ne várjanak. Egy idegen férfi segítségével (aki eléggé mosolygott Anyára) kihordtuk a cuccainkat az előkertbe. -A nevem Chad Smith -nyújtotta a kezét Anya felé az ezek szerint Chad nevű fickó, miután megszabadult a súlyos cuccoktól. -Az enyém Jane -fogott kezet Anya bizonytalanul a férfivel. Feltűnt, hogy a vezetéknevét nem árulta el. -Merre utaznak? -kérdezte Chad. Most, hogy tüzetesebben is megvizsgáltam, feltűnt, hogy egész jóképű. -Londonba -felelte Anya. -Inkább tegeződjünk, rendben? -Rendben -terült szét egy elégedett mosoly az idegen arcán. -Szóval London...Mit szólnátok, ha azt mondanám, itt áll a kocsim a sarkon, szívesen eldoblak titeket a fővárosba -monda, miközben le sem vette a szemét Anyáról. -Mindjárt itt a taxi, és visz minket az állomásra. Vonattal megyünk -hebegte Anya. Szerintem kezdett megijedni. -Nem akadály -legyintett Chad. -Kifizetem a jegyeket, csak gyere velem -ragadta meg Anya csuklóját még mindig nyájas hangon. Mondjuk, időközben rólam megfeledkezett. Na mindegy. -Nem lehet. A férjem és a fiam az állomáson várnak majd minket -vetette be Anya az aduászt. A férfi fejére kiült a döbbenet, de igyekezete palástolni. -Akkor jó -váltott hirtelen át normális hangnemre. Elengedte Anya kezét, és köszönés nélkül elviharzott. Nem csoda, hogy lemondott a dologról, elvégre Anya világosan és érthetően tudatta vele hogy férjes. -Na jó, ez egy kicsit megijesztett -ismerte be Anya halkan. -Engem is -válaszoltam, aztán észrevettem, hogy a taxi bekanyarodik az utcába. -Hé, megjött a kocsi! -mutattam az autó irányába, ami lefékezett a panzió előtt. Egészen pontosan hét óra tizennyolc perckor a londoni vonat elindult. -Hát akkor viszlát Bradford -sóhajtott Anya, a következő pillanatban pedig elővette az útra készített sonkás szendvicset. Én is követtem a példáját. Rendszerű, hogy egy hosszabb úton, az indulás után pár másodperccel már kajálunk is. Az idő szinte repült. A vonaton elaludtam, és arra eszméltem fel, hogy Anya ébresztget. -Itt vagyunk. -Máris? -kérdeztem félálomban, miközben felkászálódtam, és felvettem a kabátom. A vonat egy utolsó zökkenéssel megállt. Kibámultam egy ablakon. Bradford nyugalmas kis város volt. Nem úgy, mint London. Az állomást össze-vissza rohangáló emberek lepték el, szemmel láthatóan nem is nagyon tudták, hol áll a fejük. Tipikus fővárosi csendélet. Leszálltunk a vonatról. Szememmel -t kerestem, de ők hamarabb megtaláltak. Egy nagy, erős test a karjai közé zárt, én meg rögtön beazonosítottam az illatot, és boldogan öleltem meg a bátyámat, Anthony-t. Sokáig szorongatott, aztán elengedett, és mélyen a szemembe nézett. -Üdv Londonban, Sam!
-Noémi

Happyvan:33

Huh hát sziasztok!:)) Nagyon boldogok vagyunk,ugyanis megkaptuk az első hozzászólásunkat!*-* Ami,hát nagyon pozitív!:)) Köszönjük Kittykhe!:33 <3 (http://the-zouis-story.blogspot.hu/2013/04/uton-6a.html#comment-form) Nagyon,jólesett,eléggé feldobta a napomat:)) És ami miatt még boldogabb vagyok az ez: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=365355823574574&id=234229590020532 csodás kritikát kapott a blog,és ez csak egy a sok közül!:)) KÖSZÖNJÜK!<33
Mellesleg,olvasni van kedvem,szóval aki olvasta ezt a bejegyzést,az megtenné,hogy belinkeli nekem a saját blogját,vagy esetleg a kedvencét?:DD OlVASNÁM^^

Szóval,akkor legyen szép napotok manóim!:* <3 Puszii
Réka és Noémi

Úton 6/a

Haliii!:33 Megjöttem,mivel Rachel élete folytatódik!
Most csak ennyi köszöntőbeszédet tudtam írni,de mindegy itt nem is ez a lényeg,hanem az,hogy Rachel élete hamarosan megkezdődik Londonban!
Jó olvasást manóók!:* 

Reggel a bútorszállító kocsi hangja ébresztett. Kinyitottam a szemem,és rádöbbentem,hogy itt a vége. Lezárul egy szakasz az életembe,és megkezdődik egy új. Egyik felem ki akarta próbálni az új lehetőségeket,míg a másik görcsösen kapaszkodott a régi életembe. Tarába,Dannba,a suliba,egyszerűen csak az életembe. Mármint a VOLT életembe. Mert most egy egészen új kezdődik,méghozzá Londonban. És én ezt az új életet mindenképpen ki akarom próbálni,így hát kikászálódtam az ágyamból és a fürdő felé indultam. Mikor rátettem a kezemet a kilincsre,sírdogálást hallottam kiszűrődni a húgom szobájából. Különös.-gondoltam. Lily szobájához siettem,majd beléptem rajta. A földön egy kis kupac sírdogált.
- Lily?-suttogtam,majd közelebb mentem hozzá-...jól vagy?
Lily nem válaszolt. Hirtelen felugrott,és szorosan átölelt,majd zokogni kezdett.
- Nem akarom itt hagyni a sulit! Sem Doncastlet!- mondta bőgve. Pizsamája szinte már átázott a könnyeitől.
- Nem hagyunk itt semmit.-nyugtatgattam Lily-t,de közben éreztem hogy nekem is megerednek a könnyeim.- csak..csak egy új életet kezdünk..muszáj.- mondtam két hüppögés közepette,majd felkaptam Lily-t és a fürdőbe vittem.
- Mosd meg az arcod,ha nem akarod,hogy ilyen csúnya kisírt szemed legyen.- mondtam neki,majd sietve otthagytam. Nem akartam,hogy lássa,hogy sírok. Erősnek kellett maradnom a kishúgom előtt.
Felöltöztem,majd minden ruhám és emlékem elpakoltam a bőröndömbe. Még utoljára körülnéztem a szobámba,és szomorúan vettem tudomásul,hogy rideg és kellemetlen a cuccaim nélkül. Miközben kimentem a szobámból,még utoljára végighúztam a kezem a falon. Azon a falon,amit még tavaly festettünk át halványbézsre,mondván,hogy úgy is még jó sokáig ebben a házban fogunk lakni.
 Hirtelen megakadt valamin a szemem. Egy képkeret feküdt a földön. Közelebb mentem hozzá,és szemügyre vettem a képet. Én,Dan és Tara voltunk rajta,szorosan átkarolva egymást. A képre valami rácsöppent. Letöröltem,de hiába. A könnyeim,az emléközön hatására,amit ez a kép keltett bennem,folyni kezdtek. Fogtam a képet és begyömöszöltem a táskámba. Hiányozni fogtok..- gondoltam,mert eszembe jutott Tara és Dan. De indulnunk kellett. Még egyszer körbenéztem a szobámban,majd a kilincsre tettem a kezem és kiléptem. Óvatosan húztam be magam után az ajtót,és lassan lesétáltam a lépcsőn.
Lent már minden el volt pakolva,a ház üresen tátongott. Szomorúan léptem ki az ajtón. Kint már várt rám a család. Lily kisírt szemmel,Anya lehajtott fejjel,Apa pedig fájdalmas arccal várta,hogy elinduljunk,és egy egészen új életet kezdjünk Londonban. Távol innen,az otthonunktól.
Odamentem hozzájuk és szorosan megöleltük egymást,majd mindannyian a házra néztünk. Nem az otthonukra..csupán egy házra.
Hirtelen valaki ráugrott a  hátamra. Rögtön tudtam,hogy ki az..
- Rachel! Hiányozni fogsz.- motyogta fájdalmas hangon, Tara a fülembe.
- Te is nekem Tara!-mondtam zokogva,és átöleltem a barátnőmet.
Kb.10 percen keresztül,szorosan öleltük egymást,aminek Anya "vetett véget".
- Rachel,itt az idő indulni.-mondta.
Még utoljára szorosan megöleltem Tarát,majd könnyeimmel küszködve beültem a taxiba.
Sírva integettem,a szintén síró Tarának,egészen addig,amíg ki nem fordultunk az utcánkból.
Kb.fél óra múlva kiértünk a reptérre. Kisírt szemekkel néztem körbe. Mindenhol rohanó embereket láttam,és egypár zokogó arcot is kiszúrtam a tömegbe. Lehet,hogy ők is költöznek? Vagy csak valamit maguk után kell hagyniuk,akárcsak nekem? Kitudja..lehetséges.- ezek a gondolatok cikáztak a fejembe,aztán hirtelen belém hasított a felismerés,hogy Dan nem is jött el,hogy elköszönjön tőlem. A könnycseppjeim ismét végigfolytak az arcomon. Fájt,hogy Dan még csak annyira sem méltatott,hogy elköszönjön tőlem. Talán azt gondolta,hogy azzal a bizonyos csókkal letud mindent? Hát nem jól gondolta.
- Gyere Rachel,indul a gépünk.-mondta Apa. Lenéztem a kezemet szorongató Lily-re,aki az "indul a gépünk"  után,még erősebben markolászta a kezem.
Lassan mentünk a Londoni járat felé. Tudtam,ha felszállunk erre a gépre,akkor onnan nincs visszaút. De nem bírtam ez ellen semmit sem tenni. Nehézkesen felraktam az első lépcsőfokra a lábam,majd komótosan felsétáltam a repülőre.
Ott ledobtam magam a számunkra kijelölt ülésre majd benyomtam Rihanna-Stay-ét. A gép felszállt.
Innen már nincs visszaút...

Réka

Búcsúzás 5/b

Szép jó reggelt/napot/estét!:))) Meghoztam az ötödik fejezet második részét is. Még annyi, hogy volt egy vélemény, miszerint a fiúknak már képbe kellett volna kerülniük komolyabban is, mivel ez egy 1D-s fanfiction. Valamilyen szinten egyetértek ezzel, de annak érdekében van ilyen hosszú bevezető rész, hogy később az összefutó szálakat előkészítse, na meg túl közönséges lenne rögtön a One Direction-nel kezdeni. De ez csak az én véleményem:) Annyit azért ígérhetek, hogy nem sokára komolyabb szerepet is kapnak a fiúk. Aztán majd kiderül, hogy hogy alakul az egész mizéria...Mindenesetre olvasd el az ötödik fejezetet is, ha érdekel a sztori;)

Ma reggel egy hosszú, kellemes éjszakából (nem félreérteni!) ébredtem fel. Jót aludtam, és egyszer sem ébredtem fel ,ennek köszönhetően nem emlékszem az álmaimra. Ki tudja, talán jobb is. Ahogy kipattantak a szemeim, rögtön megláttam a plafont. Most nem filozofáltam, mert attól féltem, hogy beleszeretek az itthoni mennyezetbe, és nem akarok költözni. Jó, ez így elég furán hangzik, de amúgy a bradfordi otthonunkat tényleg nagyon csíptem. A ház az egyetlen dolog ami hiányozni fog. Szóval kireppentem az ágyamból, rekord idő alatt felöltöztem, és beágyaztam. A fürdőben találkoztam az éppen fogat mosó Anyával. Miközben én letisztítottam az arcom (fontos a pattanások és a miteszerek ellen), befejezte a tevékenységet, és halkan megkérdezte:
-Izgulsz?
-Szerintem ilyenkor alapvető, hogy van az emberben egy kis drukk. De csak annyi, amennyi egészséges -mosolyogtam, Anya pedig lassan bólintott.
-Huhh, akkor te nem azt érzed amit én -felelte. -Olyan, mintha egy csomó bogár kereskedelmi útvonalnak használná a hasamat és a mellkasomat -bökte ki az érdekes megfogalmazást, én meg felnevettem a fura példa hallatán. Hogy is gondolhattam, hogy nincs senkim? Hiszen itt van Anya, aki szeret, én is szeretem, és ő a legjobb barátnőm. Talán ez ilyen korban már nem teljesen normális, de ki a fenét érdekel?
-Lassan jön a taxi, szóval be kéne pakolni még pár cuccot, amit eddig nem raktunk el. Például fésű, fogkefe, arctonik, ilyesmik... -váltott témát Anya. Engedelmesen bepakoltam az apróságokat a bőröndbe, majd kihordtuk a táskákat a kertbe, és vártuk a taxi megérkezését. A taxi el visz minket egy szállóba, ahol ma éjjel alszunk. Csak holnap szállunk fel a londoni vonatra, mivel akkor áll majd készen a megvásárolt házunk a beköltözésre. Visszanéztem a régi otthonunkra. A ház kihalt volt és üres, pont úgy nézett ki, mint ahonnan most költöznek ki. Éreztem, hogy a szememből ki szeretne csordulni egy könnycsepp, de visszatartottam. Tudtam, hogy ha ezt az egyet hagyom legördülni, jön vele a többi is. Nem akartam, hogy Anya sírni lásson. Hirtelen egy szürke kocsi parkolt a házunk előtt.
-Ez lenne a taxi? -kérdeztem. Az autó ablakai be voltak sötétítve, így nem láttam, ki ül az utastérben. Az egész kocsi olyan...nemtaxisan festett. Mert nem is taxi volt. Kinyílt az anyósülés oldalán lévő ajtó, a kocsiból pedig Adam mászott ki.
-Mit keresel itt? -léptem hozzá, Anya meg értetlenül figyelt.
-Neked is szia! -köszönt Ad szemtelenül.
-Menj el, mert anyum megállás nélkül kérdezgetni fog rólad, és el akarom kerülni a kínos szitukat -sziszegtem alig hallhatóan.
-Nekem is nagyon hiányozni fogsz -vigyorgott Adam, majd felém lépett, azzal a szándékkal, hogy megöleljen. Egy pillanatra, mikor megütött a fiú jól ismert illata, majdnem kitártam a karjaimat, viszonozva a gesztust. De végül nem tettem meg. Amikor már egész közel került hozzám, a mellkasára helyezve két kezemet eltoltam magamról. Vagyis megpróbáltam eltolni magamtól. De hiába. Adam szálkás, jó kiállású srác, meg sem bírom mozdítani, ha megfeszíti izmait. Egy minutumra megtorpant, elröhögte magát aztán megölelt.
-Na tessék, fáj, hogy a legjobb barátom voltál, és hiányozni fogsz? Fáj, hogy megöleltelek? -susogta fülembe. Ekkor megint úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok. De valójában már nem voltam az. Csak a régi emlékek befolyásoltak. Mindenesetre nehéz volt megállni, hogy ne csókoljam meg, pedig tudtam jól, barátnője van.
-Ölelgesd a barátnődet! -bújtam ki erős karjai fogságából. Úgy terveztem, hogy a hangom majd határozottan és magabiztosan cseng. Aha, majdnem. Erőtlen és bárgyú hangnemben nyögtem ki a mondatot.
-Igazad van -lépett el tőlem Adam, aztán utoljára a szemembe nézett. -Szia Sam! -csak ennyit mondott, aztán visszaült a kocsiba. Ahogy becsukódott az autó ajtaja, a sofőr gázt adott és a kocsi elviharzott. Benne Adammel, és minden érzésemmel iránta.
-Kicsim, itt a taxi -figyelmeztetett Anya. Kicsit elbambultam, így nem vettem észre, hogy megjött a kocsi.
-Gondolom kíváncsi vagy, mi volt ez az egész -tippeltem, miközben bepakoltuk a bőröndöket a csomagtartóba.
-Maradjon a ti titkotok -vonta meg a vállát Anyu, és láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Éreztem, hogy nem fogja firtatni a témát. Mert tudta, hogy nem szeretnék róla beszélni, és felesleges is, hiszen vége van ennek a szakasznak az életemben.
-Köszönöm -feleltem hálásan, majd beültem a taxi hátsó ülésére. A volán mögött ülő morcos taxis nem foglalkozott azzal, hogy nehéz megválni az otthonunktól. Kíméletlenül beindította a motort. Bevallom, nem volt olyan szívszaggató az egész, mint amilyenre vártam. De nem volt könnyű, mert megint felbukkant az az üresség a jó érzések árnyékában. Még sokáig bámultam ki a hátsó ablakon, noha már rég kifordultunk az utcánkból. Nem csak a házat hagytuk ott. Sokkal, de sokkal többet annál...

~Remélem, tetszett:))) -Noémi

Búcsúzás 5/a

Sziasztok! Reméljük tetszik a blog,és eléggé leköt titeket..:)) Jó arra gondolni,hogy valaki talán, tűkön ülve  várja a folytatást!:)) Bár ez csak ábránd,de reméljük hamarosan nem csak az lesz;)
Na mindegy,jó olvasást,Rachel élete folytatódik! (bocsi,hogy rövidke lett)

*Rachel*

A nagy durcizásban, valószínűleg elaludhattam,ugyanis arra keltem,hogy valaki erőteljesen nyomja odalent a csöngőt.
Mindegy,majd anyu kinyitja,engem nem érdekel akárki jöhet.-gondoltam,és újra a párnába fúrtam a fejem.
 - Racheeeel,édesem! Téged keresnek!-trillázta anyu. Az köztudott,hogy anyám csak akkor szokott trillázni,ha FIÚ van a házban. Ó basszus...tuti Dan.
Aztán meghallottam ŐT. Ugyanazt a hangot,aki délben porig alázott..Louis Tomlinsonét. Teljesen lefagytam. Hiszen nem jöhet fel ide,IDE az én szobámba! De már késő volt megakadályozni. Lépteket hallottam a lépcsőn,majd kattant a zár,és Louis lépett be a szobámba.
- Rachel,beszélnünk kell.-kezdte fura hangon.
- Nem,nem kell!-válaszoltam,még mindig fejemet a párnába fúrva.- felejts el,nyomi..
Mikor kimondtam a nyomi szót,hallottam ahogy Louis nagy levegőt vesz,és újrapróbálkozik.
- Szóval Rachel..az van hogy én évekig féltem tőled,sőt igazából még most is félelmet keltesz bennem..Nagyon nagy bátorság kellett ahoz,hogy én eljöjjek ide hozzád..ugye érted?- mondta.
- Nem,nem értem! Húzz el innen,és örülj,hogy SOHA többé nem látsz!-kiáltottam rá erélyesen majd újra megszólaltam,picit halkabban.- kérlek,menj el.
Louis nem válaszolt,de hallottam ahogy léptei megindulnak az ajtó felé,kezét a kilincsre teszi,majd kilép.
Nem csak a szobámból..hanem mindenből..egyszerűen az életemből.

Megint elaludtam. Mély álmomból,a telefonom csörgése ébresztett  fel. Meg se néztem a kijelzőt,csak felkaptam és álmos hangon motyogtam valami köszönés félét.
- Úristen,Rach jólvagy? Olyan a hangod,mint egy beteg zombinak!-mondta egy hang a vonal túlsó végén.
- Taraaa!- visítottam fel
- Nnna,még jó,hogy hajlandó vagy szóba állni velem,azok után,hogy csak úgy elrohantál.-kezdte Tara,de hangjából kihallottam ahogy mosolyog.
- Szörnyen megaláztak Tara..-nyögtem fájdalmas hangon.- nem lehetne ezt úgy megbeszélni hogy átjössz?
-De persze,még jóhogy! Máris indulok!- nyugtatott meg Tara,majd kinyomta a telefont.
Kb.10 perc múlva Tara hangját hallottam felszűrődni a konyhából. Izgatottan futottam le,majd ismét Tara nyakába ugrottam. Először egymásra nevettünk,aztán eszembe jutott,hogy milyen nehéz lesz nekem Tara nélkül,és könnyekbe törtem ki. Valószínűleg Tarának is ezek a gondolatok juthattak eszébe,mert ő is sírni kezdett.
- Ezek a tinik és a hangulatváltozásaik..nem értem.-mondta Anya fejcsóválva,majd odébb állt.
Miután jól kibőgtük magunkat,egymásba karolva mentünk fel a szobámba.

Mára ennyi,lehet hogy még este hozok egy új Racheles részt,de nem vagyok benne biztos!
Na sziasztok megyek,jók legyetek!:* :))
Réka

Az Utolsó Nap 4/b

Heey Mindenki!:) Itt van Samantha alakuló életének egy új napja. Hát nem kihagyhatatlan?:D Görgess és olvass;)


Ma reggel furcsa, szorító érzéssel a mellkasomban ébredtem. Az utolsó nap. Huhh...Elfordítottam a fejem, hogy megnézzem hány óra van. A reggeli sötétségben nehezemre esett leolvasni a számokat a digitális óráról. Hat óra húsz. Még van időm felkészülni a mai napra. Újra a plafonra néztem. Mostanában kedvelt tevékenységem lett a mennyezet fixírozása. Rájöttem, hogy így lehet a legjobbakat filozofálni. Talán ma látom utoljára a "barátaimat". Talán ma látom utoljára Adam-et, amint Carly kezét fogva sétál a folyosókon, és magára vonzza minden lány tekintetét. Talán soha többet nem találkozok Zain-nel. Érdekes dolgok ezek. Mert, ahogy belegondoltam az elmúlt 2 évemre a suliban ráébredtem valamire. Mindent utálok az itteni sulimból. Mindent, kivéve egy dolgot. És hogy ki az? Zain Malik. Meglehet, sőt, biztos, hogy ez most így furán hangzott. Hiszen az ember évekig rászáll egy ártatlan srácra aki senkit sem bántott, porig alázza, és mikor már nincs lejjebb, rádöbben, hogy mégis ő az egyetlen, akiből a legkevésbé sincs elege. Mindenesetre valamit elhatároztam: nem fogok másként viselkedni ma senkivel. Utolsó nap, minek? Már úgy sem változtathat a mai viselkedésem a csúnya tényen, miszerint a régi énem szánalmas volt. Illetve, van valami, amin mégis igyekszek változtatni. Az Adam-mel való kapcsolatom. Elmondhatatlanul elegem van abból, hogy miközben a házi modellje kezét fogja, engem is csábítgat. Te jó ég, hogy eshettem én bele egy ilyen emberbe...? Hirtelen kiábrándultam mindenből és mindenkiből. Az igazán nagy meglepetés az volt a számomra, ami a suliban várt. Miután mosolygós, dalolászós búcsút vettem Anyától, rájöttem, hogy valószínűleg le késem a buszt. A megérzésem be is vált, a sárga jármű az orrom előtt húzott el. Megsemmisülten álltam a megállóban, aztán elnevettem magam a helyzet abszurditásán. Evidens, hogy soha nem késem le a buszt, az utolsó nap meg sikerül összehoznom...Ez is csak én lehetek. De ma semmi sem szeghette kedvem. Kissé sietős tempóra váltottam föl lassú, kényelmes lépteimet, és boldogan indultam el a gimi felé. Húsz perc séta után a suli udvarára léptem. De valami hiányzott. Hol van a bandám? Ezek szerint csak akkor várnak meg, ha együtt jövünk a sulibusszal. Király. Magányosan a kapu felé vettem az irányt, miközben a piros kocsiból kikászálódó Zain-t figyeltem. Mikor észrevett engem, láttam a rémületet kiülni az arcára, és talán azt remélte, hogy ha hátat fordít nekem, nem veszem észre. Fantasztikus. Fél tőlem. Mindenképpen felírom a lábjegyzetbe, hogy Londonban nem fogom hagyni, hogy az emberek berosáljanak a jelenlétemtől. Az osztályomba érve az emberek köszöntek. Aztán mindenki folytatta, amit csinált. Öhh...oké. Ezek szerint senki nem kapta meg  a körüzenetet, amiben leírtam, hogy mi a nagy helyzet.
-Hello! -köszöntem. -Milyen érdekes, ez az utolsó napom itt -mondtam, szinte magamnak.
-Ja, fura -a többiek ezzel lerendeztek, aztán mindenki sztorizgatott tovább.
-Hiányozni fogtok -hazudtam, előre várva a reakciót. A többiek bólintottak egyet, néhányan benyögték, hogy "te is", de nem nyújtottak túl hihető alakítást. Mondjuk, nem is nagyon vártam mást a sok jófej haveromtól...Pff. Ez van. A suliban egy ember volt, akit láthatóan tényleg megrémített hogy holnap már nem jövök suliba. Adam. A fenébe, bárcsak ne ő lett volna! Egész nap a sarkamban lógott, és velem jó pofizott, amivel sikerült kiérdemelnem, hogy minden lány irigyen pillantgasson felém. Egye fene, utolsó nap! Ebéd után beugrottam a hivatalba, mert voltak mindenféle iratok ,amiket alá kellett írni, tisztázni kellett, stb. Ezután végre hazaértem. Otthon Anya fogadott, egy fakanállal a kezében. Szeretném tudni, minek kellett neki a főzőeszköz, mert kaja nem volt...:) Na mindegy. Este összepakoltunk. Mindent. Bár csak holnap után utazunk, a holnapi napot nem akartuk pakolással tölteni. Akkor már jönnek a költöztetők, meg ilyenek. Éjfél előtt öt perccel bújtam ágyba. A plafon tanulmányozása közben elfogott egy érzés, mi szerint lezárult egy szakasz az életemben. Felesleges a múlton tépelődni, hisz nem lehet rajta változtatni, nincs hibajavító a kezünkben, amivel ki lehetne csinosítani. A jövőn meg minek gondolkozzak? Ki tudja, mi lesz? Még a következő perc is tartogathat meglepetéseket, nem hogy egy új város. Nem tudtam magam hova tenni. A szobám kifosztott üressége jól tükrözte az ürességet, amit legbelül, a boldogság és remény mögött éreztem.

Elég sablonos és tömör lett, de azért remélem valamennyire élvezhető volt. Sajna fél tizenegykor nem fut többre.

Noémi