Londonban 7/b

Halii,nincs sok idő a bevezetőre,ezért csak annyival indítanék:
Have A Nice Day!xx
Jó olvasást!:)
Noémi

Soha nem felejtem el Thony hangját, ahogy üdvözölt Londonban. Nagyon régen váltunk el egymástól, tizenhárom éves voltam, mikor utoljára
 találkoztunk. Apával tavaly nyáron eltöltöttünk két hetet a Bahamákon, Annthony azonban külföldön tanult, így nehéz volt leküzdeni a távolságot. Egyszerűen nem akartam őt 
elengedni. A szemem sarkából láttam, hogy Anya már boldogan ecseteli Apának utazásunk perceinek emlékét. 
-Hallod, tesó, lassan elengedhetnél -jegyezte meg
 Thony, én meg nevetve elengedtem. A bátyám két évvel idősebb nálam, eléggé azt a korát éli, amikor ultragáz női nemű embert ölelgetni, hacsak nem a barátnőjéről van szó. Miután kibújt az ölelésemből, megigazította gondosan belőtt haját, aztán, mikor a meghatottságtól könnyes szemeimbe nézett, kínosan elröhögte magát. Hát igen, én éppen azt a korom élem, amikor képes vagyok mindenen meghatódni:) 
-Saaam, te hülye, ne sírj már -bokszolt bele kedvesen a
 vállamba. -Inkább passzold ide a cuccod -átadtam Thony-nak a bőröndöm. Mindenfajta nehézség nélkül vette át, és lazán megindult az állomás kijárata felé. Anyáék követték. Elképedve néztem, hogy a tesóm milyen erős lett. 
Régebben sem volt kövér, sőt, ellenkezőleg. Csinos srácnak számított, de nem izmosnak. Egyszóval vékony volt. A családom után eredtem
 (de jó érzés ezt mondani, hiszen olyan régen voltunk már így együtt), aztán lefékeztem a bátyám mellett.
-Veled meg mi történt? -kérdeztem mosolyogva. 
Thony értetlenül nézett rám. -Úgy értem, megerősödtél...
-Oooh, én mindig is ilyen erős voltam -legyintett.

-Dehogy voltál ilyen erős, tudod, hogy nem igaz -pöcköltem
meg kidagadó karizmát mosolyogva, de belül kezdtem türelmetlenné is kíváncsivá válni.
-Jhaaajjj Sam hagyd már, tök apróság, semmi értelme foglalkozni vele!
-Na jó, ki a lány? - kérdeztem, miközben megálltam, és
keresztbe tettem karjaimat, afféle "addig nem moccanok el innen, amíg el nem mondod az igazat!" stílusban. Ezt amúgy egy öt évestől tanultam,
a legjobb barátnőm húgától, de igenis jó technika, így bátran alkalmaztam. Pechemre se anyáék, se Thony nem foglalkozott velem, így kénytelen voltam utánuk futni.
-De most komolyan, ne kínozz már! -világéletemben kíváncsi típus
 voltam, és egyszerűen nem hagyott nyugodni a kérdés.
-Na jó, ha hazaérünk, eskü elmondok mindent, csak ne nyaggass. Oks? -nézett
 rám a bátyám.
-Oksi -vontam meg a vállam, és tökre felvidított, hogy Thony
 majd elmondja a "titkát". Tudom, hogy ha megesküszik rá, hogy
 elmondja, akkor tényleg elmondja. Kölcsönösen megosztjuk egymással az ilyen dolgokat.
A hazafelé út csendesen telt. Mindenkinek rengeteg mesélnivalója
volt, egy pár perces út kevés lett volna hozzá.
-Végállomás, kapcsolják ki a biztonsági öveket, és haggyák el a járművet! -poénkodott Apa a volán mögül, mi meg mosolyogva kiszálltunk az autóból.
 Miután kipakoltuk a cuccainkat (volt mit) beléptün ka hatalmas ház kapuján...

Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, ledobtam a bőröndömet és a cipőmet. Már jártam Londonban Thony-éknál, de akkor még egy másik házban laktak. Ez már az új házunk. Amiben együtt élünk. Mindnyájan. Az egész család. Izgatottan rohantam hát be a nappaliba, hogy szemügyre vehessem a házat.          A nappali gyönyörű. Szép a parketta, a helység tágas, az ablakok nagyok, a fal lágy színű, igényesen kifestett. Maga a nappali igencsak fényes, hiszen a napfény szinte egész nap átjárja. A növények és a sok barna szín egészen mediterrán hangulatot kölcsönzött az egész háznak. A nappaliból nyílt az amerikai konyha. A helyiség közepén körbejárható pult helyezkedett el. A konyhabútorok persze már be voltak szerelve. A vízcsap alatt mosogatógépet vettem észre, aminek igencsak örültem, hisz a mosogatás nem tartozik kedvenc elfoglaltságaim közé. A konyha mellett volt egy kis spájz, minek polcai még üresen álltak. Visszamentem az előszobába, ugyanis onnan indult lépcső a felső emeletre, ahol a szobák várták beköltözésünket. A másodikon gondosan átvizsgáltam minden szobát. A három közül kettő ugyanakkora volt, a harmadik azonban nagyobb mint a másik kettő.

-Stipistop! -cövekeltem le a legnagyobb szoba előtt, mivel természetesen ebben a szobában szerettem volna lakni.

-Későőőő -kiáltott fel mögöttem Thony, majd egy jól irányzott mozdulattal a benti (francia)ágyra dobta a telefonját, mintegy foglalóként.

-Állj már le, én foglaltam le! -förmedtem rá.

-Sorry hugi, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy az az én telefonom az ágyon...Vagyis enyém a szoba! -tudtam, bátyámmal szemben nem sok esélyem van, így hát bosszúsan csettintve nyelvemmel betértem az egyik kisebb szobába.

-Fölösleges vitatkozni azon a szobán kölykök -hallottam Apu hangját lentről. -Az a hálószoba, a miénk.

-Apu ne má'! Tökre beleéltem magam hogy az enyém ez a marha nagy szoba, má' be is rendezkedtem -szólt Anthony igencsak artikulátlanul, amiből arra következtettem hogy eszik. Nála a kajálás jelenti azt, hogy valahol jól érzi magát.

-Gyerekek, mi ketten vagyunk! Kell a hely a szekrényeknek, a cuccainknak...-kezdte sorolni Anya.

-Oké, oké, megértettem -vágott a szavába Thony. -Cuccolok a másikba -azzal átpakolt a mellettem lévő, kisebb szobába, majd átjött hozzám, és leült az ágyamra. Kezét térdei közé ejtette, és várakozón nézett rám. 

-Mi van? -kérdeztem értetlenül.

-Arra várok, hogy megkérj, mondjam el a sztorit ami már az állomáson is érdekelt.

-Jaa, tényleg -esett le, és eszembe jutott, hogy roppant kíváncsi vagyok. -Szóval, mi a helyzet? -kérdeztem, miközben leültem mellé az ágyra.

-Nem mondom meg, háhh! -pattant fel Thony hirtelen és iszonyú jól szórakozott béna "poénján". Unottan néztem, ahogy kiviharzik a szobából, majd becsapja szobájának ajtaját.

-Ne legyél már ilyen genya! Megígérted hogy elmondod! -kiáltottam utána.

-Majd megtudod! Még ma! De kajak -érkezett a válasz a szobából, én meg idegesen belebokszoltam az ajtóba, ami miatt egész nap fájtak az ujjaim. Hát, ez van.

  Apa segítségével felhurcoltam a bőröndömet a lépcsőn, majd nekikezdtem a pakolásnak. Bekapcsoltam egyik kedvenc albumom, miközben behajtogattam ruháim a szekrényembe, meg úgy általában, belaktam a szobát. Estig ezzel foglalkoztam, és elégedett lettem a végeredménnyel. Olyannyira belemerültem a pakolásba, hogy csak akkor vettem észre hogy Thony a szobámban van, amikor kikapcsolta a zenét.

-Gyere le, vendégünk van -nézett rám komolyan. Ahogy leértünk a lépcsőn, bátyám megállt előttem, és mélyen a szemembe fúrta tekintetét.

-Sam...szeretném bemutatni a barátnőmet, Lisát -szólalt meg kissé félénken. A nappaliból éppen ekkor lépett ki egy lány, aki először ismeretlennek tűnt. Aztán jobban szemügyre vettem, és a felismeréstől megfagyott ereimben a vér.

-Noémi